A hideg hónapok hatással lehetnek a szemünkre

Általában a nyári hónapok, a meleg, és a napsütés szemre kifejtett hatásairól sok szó esik, de a téli, hűvös, megváltozott időjárási viszonyok hatása ritkán kerül előtérbe.

A hideg, szeles idő, valamint a helyiségek fűtése miatt képződő alacsony páratartalmú levegő miatt fokozódik a könnypárolgás, ebből adódóan a szárazszeműség kellemetlen tünetei erősödnek (égő, szúró érzés, szem pirossága stb.).

A fűtött helyiségek és a hideg külső környezet közötti nagy hőmérséklet különbség, a fűtés által okozott száraz levegő nagyon károsan hat a szemfelszínre, főleg ha szemszárazság vagy az erre való hajlam eleve fennáll. Műkönnyek használatával, a helyiségek gyakori szellőztetésével, megfelelő párásítással a panaszokat csökkenteni lehet. Külön hangsúlyozandó, hogy nem csak a szem, de a szem környéke, a szemhéjak bőre is érintett ilyenkor, tehát a szemhéjak célzott ápolására is figyelmet kell fordítani, különös tekintettel a külső szemzugra.

A szemünknek azonban nem csak a hőmérséklet, de a napfény erősségében kialakult változások is problémát jelentenek. Az éjjel/nappal időtartam arányának változása előnytelen következményekkel jár szemészeti szempontból.

Az autóvezetés a téli hónapokban, a kedvezőtlen fényviszonyok, a csökkent kontrasztérzékelés (esős, ködös időjárás) szintén fokozott kihívást jelenthet a sötéthez való alkalmazkodási problémák, illetve a szembejövő autók éles fényei miatt. Nagyon fontos a megfelelő szemüveg használata. A megfelelő antireflex bevonattal ellátott szemüveglencsék védelmet jelenthetnek a visszatükröződő (fényszórók, utcalámpák) fények ellen.

A sokat emlegetett ultraibolya sugarakkal szemben az őszi/téli hónapokban is védekezni kell, erre alkalmas napszemüveggel.

A téli hónapokban gyakran megjelenő hangulatingadozás, depresszió hatására is fokozódhatnak a látászavarok, és egyes szembetegségek (pld. szárazszeműség stb) tünetei hangsúlyosabbá válhatnak.

A telet lehet szeretni, vagy nem kedvelni, de a hideg, fogvacogtató napokat semmiképp sem úszhatjuk meg. Mindenkinek könnyebb tehát, ha barátsággal, felkészülten várja a fagyos napok érkezését, és erre felkészíti a szemét is.

TALÁLJA MEG AZ ÖNHÖZ LEGKÖZELEBBI HOYA CENTER OPTIKÁT!

Ha fáj, ég, szúr és homályosan látunk: mindent a digitális szemfáradtságról

Ha fáj, ég, szúr és homályosan látunk: mindent a digitális szemfáradtságról

Ha fáj, ég, szúr és homályosan látunk: mindent a digitális szemfáradtságról

Megint eltelt egy nyár, a gyerekek újra az iskolapadban, mi felnőttek pedig ismét a számítógépünk képernyője előtt ülünk a munkahelyünkön, hosszú órákon át. Nem is csoda, hogy estére fáj a szemünk, a fejünk, feszül a vállunk és az esti könyvolvasás is nehezen megy, mert a fáradtság miatt képtelenek vagyunk fókuszálni.  A jelenség neve: digitális szemfáradtság, ami alattomosan ássa alá szemünk és idegrendszerünk épségét, már ha nem foglalkozunk vele és nem teszünk lépéseket a kivédésére.

Így lehet a nyár az élményeké a szemüvegesek számára is

Így lehet a nyár az élményeké a szemüvegesek számára is

Ahogy közeleg a nyár és a strandidő, egyre többet vágyunk a szabadba, a vízpartra. Akiknek nincs gond a látásukkal, csupán egy minőségi és bevizsgált, 100 %-os UV védelemmel ellátott napszemüvegre (és természetesen fényvédelemre) van szükségük, hogy élvezhessék a nyári napfürdőzést. Ám a szemüvegesek kicsit nehezebb helyzetben vannak. Persze csak addig, amíg meg nem találják ők is a legtesthezállóbb megoldást.

Így óvjuk szemünket az ártalmas napsugaraktól

Így óvjuk szemünket az ártalmas napsugaraktól

Bár napfényre minden élőlénynek szüksége van, mégis védekeznünk kell ellene, mert nagy dózisban a napsugarak könnyen válhatnak barátból ellenséggé: ha túl sok UV-sugárzás ér bennünket, káros szabadgyökök képződnek a testünkben, amelyek nem csak a bőrünket tehetik tönkre, de gyengíthetik az immunrendszerünket és károsíthatják a szemünket is.

A cilinderes dioptria rejtélye

A cilinderes dioptria rejtélye

A pontos látásvizsgálat kiemelten fontos egy tökéletes multifokális szemüveg elkészülésénél. Nagyon fontos, hogy a műszeres és szubjektív fél-fél szemes…

A tökéletes multifokális szemüveg titka

A tökéletes multifokális szemüveg titka

A pontos látásvizsgálat kiemelten fontos egy tökéletes multifokális szemüveg elkészülésénél. Nagyon fontos, hogy a műszeres és szubjektív fél-fél szemes…

A lencse, ami nem ismer lehetetlent!

A lencse, ami nem ismer lehetetlent!

A szemüveg- és lencsegyártás hatalmas utat tett meg azóta, mióta a bifokális lencséket felváltották a progresszív lencsék, az elmúlt évek pedig...

Látásproblémák a fejfájás mögött

Látásproblémák a fejfájás mögött

Számos általános probléma létezik, amelyekkel az ember élete során találkozhat. Ilyen például a fejfájás, ami egy gyakori tünet, a hátterében számos...